Publikációk

Oktatóink, hallgatóink, külsős szakemberek, szakértők cikkeinek adunk teret itt.Sok érdekes témáról olvashat, letölthető formában.

Online jelentkezés

Online jelentkezés

 

Grafológiai sorozat a betűk jelentéséről





Az "p" betű
A magyar rovásírás hármas tagoltságú FDC periódusos rendszerében a "p" betűt a Cél/Föld jegyek nemzetségében találjuk. A rótt magyar betűk meditációs objektumként is szolgálnak. Nem csupán kapcsolataikban, hanem önmagukban is természeti törvényeket tükröznek. A "p" betű vázvonala - a bal fél nyílhegy háromszor egymás alatt - egy félig megrajzolt fenyőfára emlékeztet. Képként a tolltól fosztott pehely, vagy pihe egyszerűsített rajza. A tollfosztás értékteremtő emberi munka, s a vidéki mesélő-regélő-éneklő régi társas összejövetelek atmoszféráját idézi. A szabályosan megformált "p" betű szépérzékre, a tevékenységnek járó alázatra, óvatosságra, a hagyományok tiszteletére utal, a nyomtatott szerű "p" betű pedig gyakorlatias, olvasott, egyszerű emberre vall. Átvitt értelemben a pihegést, lélegzést, vagyis magát az életet mutatja. A cél-jegyek arra figyelmeztetnek, hogy minden rendelkezésünkre álló eszközt arra kell használnunk, hogy szűkebb és tágabb környezetünket alkotó emberi munkával "Tündérkertté" varázsoljuk.
A héber "pé" egyiptomi hieroglif megfelelője a szék, tarot megfelelője a Csillag, amely szeretet-szerelem-remény szimbólum. Kifejezi, hogy a hit elveszíthetetlen, amely megpróbáltatások és csalódások után is újraéled az emberben. A Csillag az irányváltás jelzője is. Amikor felismerjük a nagyobb összefüggéseket, melyek segítségével kitárul eddigi szűk látókörünk, az égi energia földi szinten realizálódik. A lelki átalakulás ereje jelentéktelenné teszi a személyiség álarcait, az én kicsinyes korlátait. Ebben az esetben a "p" betű az alapvonaltól kissé megemelkedik, a fej rész szabályos és olvasható, de nem hangsúlyos, a szár arányosan hosszú, határozott, és enyhén megnyílik. Az ötletek materiális szinten jelennek meg, az égi energia földi szinten realizálódik, megindul a magasabbrendű kozmikus inspirációk befogadási folyamata. Lehet sikeres, kilátásokban gazdag tevékenység kezdete. Ha azonban a nyitott szár aránytalanul nagyra vagy szélesre sikerül, gólyacsőrre vagy hiányjelre emlékeztető forma keletkezik. Közvetlennek tűnő, de civakodó, ellentmondásos típus rejlik mögötte, aki saját gyengeségeit intrikával próbálja ellensúlyozni.
Ha az érési folyamatban az érzelmek kikristályosodása elmarad, a lelkesedés fanatizmussá, az inspiráció ábrándok kergetésévé válhat. Az ideálok látható módon való kifejezésre juttatása megnöveli és nyomatékosítja, esetenként be is zárja és megemeli a betű felső részét. Az alapvonaltól felemelkedő betű nyugtalanságot, kapkodást mutat, a boltív helyett rajzolt zárt ovál a birtoklás, megtartás vágyát mutatja, s az összhang hiányát jelzi. De vigyázat, a felnagyított "p" betű más jelekkel összhangban a szellemi harcrakészség jele is lehet.
Grafológiai szempontból az alsó zónában a hajlítóizmok a dominánsak. amelyek az ösztönenergiákkal vannak összefüggésben, úgy, mint erotikus örömök, evés, ivás, szexuális élet. Ha életünkben a pénz, mint anyagi potencia, vagy a szexualitás, mint párkapcsolati potencia kapja az elsődleges figyelmet, a "p" betű szárában is hurok jelentkezhet. Ez nem más, mint funkció átvállalás. Szokásosan a "gy" betűt tekintjük párkapcsolati betűnek, de ha az egyébként "egyke" "p" betű is hurkosodik, vagyis az írásban nem megszokott módon plusz területet kerít le, az életben is plusz élmények szerzésére törekszik, mégpedig az ösztönszférában. Minél lejjebb nyúlik a hurkosan írt szár, a belső késztetés annál inkább a materiális szféra felé irányul. Ha a képzett hurok nemcsak mélyre nyúló, de telt is, színes a szexuális fantázia, nagy az élmény igény.
A szervezetben lezajló fiziológiás változás módosítja a "p" betű alakját. A betűméret növekedése mutatja, hogy nagyobb figyelem és fontosság jut az adott területnek, tehát több energia keletkezik azon a téren. A betűméret csökkenése alulértékelt biológiai vagy lelki működésre, illetve gyenge energiaellátottságra utal. A ritmustalanság fiziológiás vagy pszichés gyengeség illetve a krízisállapot előjele. A férfiaknál és nőknél egyaránt jelentkező "kapuzárási pánik", de a serdülőkori peteérés jelei is a "p" betűben jelentkeznek. A szexuális teljesítőképesség megváltozása, a vélt vagy valós potencia zavarok plusz hurkot képeznek a betű ovál részében, megbontják a betűrészek közötti arányokat és szokatlanul erősítik vagy gyengítik az írásnyomást. A magányos betű elkülönülést, rossz működést, kapcsolati problémákat sejtet, a satírozott, pacásodó vonalrészek működési zavarokra, a betűelem többszörös átírása kő, csomó vagy görcs képződésére utal átvitt értelemben is. A betű hiánya a szerv vagy funkció kimerülését mutatja.
"Aki tudja férfi-hatalmát, mégis őrzi nő-lágyságát: hegyi-ér a világon. Aki hegyi-ér a világon, az erény-t el nem vesztette, csecsemő marad örökre." (Lao-ce)


Az "q" betű
A magyar ábécé huszonkilencedik betűje a "q", ám egyetlen magyar szóban sem találjuk. A magyar rovásírás sem tartalmazza ezt a betűt. Valóban magyar betűről lenne szó?
Eddigiekben az egyes betűknek, jeleknek többnyire megtalálhattuk a neki megfelelő őstörténeti magyar, sumér, maja, egyiptomi vagy föníciai megfelelőjét. Nehezebb dolgunk van a "q" eredetének feltérképezésével. A görög egy archaikus alakjában, melynek eredete még a trójai háború előttre tehető, fellelhető a "qe", többnyire kancsóval vagy kehellyel kapcsolatos szövegkörnyezetben. A kínai gondolkodás pedig a "qi"-re (csí, kí) úgy tekint, mint örökké létező anyagi szubsztanciára. Ez az áramló erő hat az öt elem összhangjára és szabályozza a yin-yang jelleget. A bölcsesség, a morális etika szimbólumaként jelenik meg az ókori mitológiában "qi"-nek nevezett hím egyszarvú. Az olvasó számára bizonyára nyilvánvaló, hogy egy latin betű mondanivalóját igyekszünk megfejteni, s a fenti képzettársítások talán segítenek közelebb kerülni ehhez a számunkra idegen betűhöz.
A grafológia többnyire nem is ad önálló jelentéstartalmat a "q" betűnek. Kivétel ez alól Gulyás Jenő Holisztikus grafológiai elmélete, amely a "q" betű módosulásait a jang jelegű belső szervekhez tartozó lép és a hasnyál működésével és állapotával hozza összefüggésbe.
A "q" valóban nagyon ritkán előforduló betű a magyar nyelvben, " ezért a váratlan helyzeteket szimbolizálja. Megmutatja, hogy hogyan viszonyulunk az életünkben hirtelen fellépő váratlan fordulatokhoz."
Bár mindkét megközelítéssel azonosulok, meglátásom szerint ennek az "idegen" betűnek a megfejtése nem állítható be az eddig megszokott sorba. Nem térképezhető fel a magyar betűk megfejtésének logikájával. A "q" betű eredetével kapcsolatos képzettársítások is csak a halvány sejtésekhez elegendőek, az pedig nem azonos a grafológiával. Ezért grafológusi gyakorlatomban ennek a betűnek a vonatkozásában fordítottan gondolkodom. Minden olyan betűt "q" betűnek tekintek, amelyet az író "q" betű formájában ír le. Vizsgálatom alapja pedig az, hogy melyik betű vette fel a "q" zárt formáját. Az elemzés hangsúlya tehát nem a "q" betűre, hanem az "előzmény-betűre" (Gonda), és annak a "q" betűhöz való viszonyára tevődik át.
Legjellemzőbb példa erre a "g" betűnek "q" betűvé való változtatása. Sokszor találkozhatunk azzal, hogy az alsó térbe lenyúló hurok helyett csak egy vonalat látunk. Azt, hogy ebben az esetben energia áthelyezésről, lemondásról vagy az érzelmek tudatos megtagadásáról van-e szó, a vonal lendülete és az írás nyomásának erőssége fogja eldönteni. Erős nyomatékú, kicsi, de lendületes vonalú betűt képeznek a hivatásos sportolók, valamint azok az emberek, akik nagy hangsúlyt fektetnek a munkájukba. Akik minden pillanatban ugrásra készek, és szinte folyton "pörögnek". Ilyenkor a vonal végén megjelenik egy jobbra irányuló és felfelé ívelő vonalkezdemény is. Érdekes, hogy Saaphielnek, a Vihar angyalának pecsétjében is találkozhatunk ezzel a grafikus formával.
Felér egy segélykiáltással, ha ez az elmagányosodott, hurok nélküli szár erőtlenül csüng a betű testén. Nagyfokú fizikai és pszichés fáradtság húzódhat mögötte. Ha az írás egésze azonban lendületes, aggodalomra nincs okunk. Csak egy kis alvásra van szükség.
Más megítélés alá esik, ha a betűforma szára éles rajzolattal szinte becsapódik az írástér alsó régiójába. Itt már hárításról, tudatos elszigetelődésről, az ész érzelmek feletti győzelméről van szó.
Elgondolkodtató, hogy épp a 8-as szám kapcsolódik a "q" betűhöz. A megjósolhatatlan, fordulatokkal teli, csalódásokkal és veszteségekkel terhelt, de nagyfokú önállóságot és felemelkedési lehetőséget is adó életút száma. A karmikus események szimbóluma.
Ezt a témát nem lehet itt lezárni, csak befejezni, hiszen legyen kis vagy nagybetűről, esetleg betűelemről szó, bárhol fellelhetjük azokat a bizonyos "q" betűket. Azt tanácsolom, vizsgálja meg kicsit másképp - akár a papírt kissé elforgatva - saját írását, s az elszórt "q" betűk jelezni fogják, hogy az élet mely területéről kívánatos az "életidegen" dolgokat eltávolítani, s hogy hol időszerű a méregtelenítés.


Az "r" betű
A hun-magyar írásjelek képei beszélnek, jelképi dimenziójukban tudományos és erkölcsi tanításokat, üzeneteket tartalmaznak. Az "r" betű képként Létra, jelképként a szellemi fejlődés, tökéletesedés első foka. A tökéletessé fejlődés célját fokonként lehet megvalósítani, a lelki-szellemi fejlődés 8+1 alapfeltételét a MU-vallás, a buddhizmus és a Hegyi Beszéd is megfogalmazta.
A Létra család jegyei (r, cs, z, dz) az Összekötő-jegyek nemzetségében szerepelnek az Életfa- és a Piramis-képjelek mellett. Valláserkölcsi tanításának középpontjában az önismeret és a szüntelen öntökéletesítés áll.
A Létra fokai egyben a fejlődési fokokat is szimbolizálják. Amíg az Égi jegyek arról beszélnek, hogy táltos őseink jól ismerték a kozmosz törvényeit, az Összekötő jegyek tanúsága szerint eleink tökéletesen ismerték azokat a törvényeket is, melyek ismeretében kimeríthetetlen energiaforrásokat tudtak biztosítani a Földünkön történő életvitellel kapcsolatos munkafolyamatokhoz.
A betűk egyszerűsített, képi megjelenítésével találkozunk a héber írásban is. Ott az "r" betű jelentése: rés, az egyiptomi hieroglifákban pedig a szájat jelzi.
A tettek és a szavak embere fejlődése bizonyos lépcsőfokán karriert épít, hogy az ego-nak alkalma legyen megtapasztalni a hatalom aspektusait. Ki korán, ki később eljut a felismerésig, hogy a hatalommal nem élni sokkal nehezebb feladat, mint a hatalmat képviselni.
Az "r" betűt hanghatása, formája alapján a legkevésbé érzékinek, hidegnek, de erős betűnek érezzük. Hasonló a benyomásunk azokról az emberekről, akik karrierjük érdekében alakítják át önmagukat és környezetüket. Az ő írásukban megtalálható lendületes, éles és vékony vonalvezetésű, viszonylag szabályosan leírt és kissé megnövelt "r" betűk a nyers erők szellemi, racionális feldolgozására utalnak. Az anyag szublimálása adja azt a céltudatos és koncentrált erőt, amely egy karrier építéséhez elengedhetetlen. Az így leírt forma végvonala is lendületes és magasba ívelő, tehát joggal tekinthetjük az ilyen "r" betűt a képességeken nyugvó karrier betűjének. Ezek az "r" betűk gyakran különállásukkal és a többi betűhöz képest egyéni stílusukkal is szinte kikiabálnak a sorok és a betűk közül. Le is vonhatjuk a helyzet tanulságát: az így író ember számára mindennél fontosabb saját karrierjének építése és karbantartása.
Ha megszámoljuk a Létra-családba tartozó képjelek fokait - 1+2+3+3 - 9-et kapunk. A számmisztikában a 9-es az "r" betűhöz tartozó szám, amely életútszámként az önfeláldozó, figyelmes, érzékeny emberekhez köthető. Erős késztetés él bennük, hogy szolgálják embertársaikat. A bizalom és az önként vállalt szolgálattevés küldetése fogalmazódik meg ott, ahol az "r" betű formája lágy vonalvezetésű, de határozott kampóra emlékeztető alakzattá módosul. Nagyon fontos, hogy a betű kezdő és végvonala nem szúr, nem döf, a vonal minősége bársonyos, a vonal vezetése könnyed. Az így író ember számára a hatalom elengedése újabb magaslatok előtt nyit ajtót. Az ezzel összefüggő intellektuális öröm az egyenrangúság és a kölcsönös megbecsülés pillérein nyugszik, így automatikusan elmossa, átstrukturálja az addig feszítő problémákat.
Ha az "r" betű aprócska kötővonala derékszögben ágazik el a betű testétől, a folytonos mérlegelés, belső igazságtétel nyomaira leltünk, a bűnbánás és a személyiség pozitív irányú változásának állomásához érkeztünk. Ezt a lelkületet írja le a tarot kártya Végítélet lapja, amely az "r" betű értelmezéséhez kapcsolható. A kártya a mérlegelésen alapuló helyzetmegítélés szükségességére utal. Itt az önértékelés számadás jellegű, ahol az emberi megmérettetés mércéjét morális szempontok adják. Ebben a fejlődési szakaszban a humánum és az emberekkel való bánásmód fontosabb, mint a külvilág elvárásai. Ez a kártya egy magasabb rendű, kollektív számadást kíván.
Ha áttekintjük a hátrahagyott dolgainkat, és elengedjük a múltat, szemléletmódunk új irányt vesz. Az elengedés azonban sohasem könnyű, sőt gyakran fájdalmas feladat. Egyesek humorral veszik el a fájdalom élét. A túlélés ösztöne diktálja önmagunk és helyzetünk feje tetejére állítását, a fonák gondolkodásmódot, az öniróniát. Ez a mentalitás egyetlen, lefelé fordított kis hurokká - hallá vagy könnycseppé - formálja az "r" betű testét. Bár a "könnycsepp" alakú forma bánatot is hordoz, magába foglalja az új alapokhoz szükséges erő esszenciáit is. A "hal" az utolsó próbák, tévutak és illúziók jelzője. Az a létrafok, amikor a karma beteljesedik, amikor szembenézünk a tudatalattival, amely állapot egyben új tudati szint küszöbéhez vezet.
A romantikus képzelet elvágyódása szétnyitja az "r" betű vonalait, szárnyakká alakítja azt, és egy stilizált madarat rajzol a betű helyére. Ilyeneket láthatunk a gyermekrajzokban, de a börtönviselt emberek írásában is különösen gyakori ez a forma, ami itt a szabadságvágyat testesíti meg.
Az Emberiség nagy családjának morális fejlődése, fokonkénti előrehaladása a kisközösségektől, azok pedig az egyének fejlődési törekvéseitől függnek. Kulcsszó tehát az egyén. Az önismeret és önfejlesztés ősi követelmény, melyről Sinka István a Tüzes galamb című versében így ír: Nekünk itt, ezen a földön kell megszépülni és égig-magyarokká válni.


Az "s" betű
Az "s" betű legáltalánosabb grafológiai értelmezése: én, mint munkaerő, azaz "hogyan állom meg a helyem a gyakorlatban".
A magyarság történetében ősiségünk bizonyítékai mindig is a legitim vallás ellenpontját jelentették. A rovás botok tanusága szerint táltos őseink a Boldogasszonyhoz intézett imáikat írásban is megfogalmazták. S bár mára már sok tekintetben módosult a rovás-írás módja, léte abban a több mint 7000 éves múltban gyökerezik, melynek egyik kézzelfogható bizonyítéka a Tatárlakán talált agyagtáblácska. Az ennek alapján felépített magyar betű-mértan és jelképtan rendszerében fő szerepet kapnak a kerék, az íj és a nyíl képjeléből levezetett kereszt, sátor és létra-alakzatok, melyek önmagukban is a napi rutin meglétét igazolják.
Az őstörténeti magyar írásban az "s" betű az Összekötő jegyek nemzetségén belül a Piramis-családba tartozik. Mértani fő jellemzője a sátor vázvonal. Képként a piramis, azaz a felfelé törekvés, a szüntelen tökéletesedés szimbóluma. Ez a jel sejtetni engedi, hogy a történelem előtti piramis építők ismerték a monumentális építkezés ma még titokzatos technológiáját. Akkoriban azonban - a későbbi kultúrákkal ellentétben - ezek a gigantikus építmények nem temetkezési célokat szolgáltak, hanem a táltos beavatás helyszínei voltak.
A selyem - si - az i.e II. évezredtől a szépség és különlegesség szimbólumán át az anyagi biztonság, a jólét, majd a hatalombirtoklás eszközévé vált. A legenda szerint Leizu a selyemművészet patrónája honosította meg, később a selyem általános fizetőeszközzé vált. Majd a Sárga selyemre íródott császári rendeletek tovább privilegizálták a selyem használatát.
Az "s" betű közöl valamit a nőies finomságról, valamint a stabilitás megteremtéséről, amelynek egyik eszköze a munka. Valószínű, hogy ezért tartjuk az egyik legérzékibb és legmozgalmasabb betűnek. De fogalmazhatunk úgy is, hogy a tökéletesedéshez a munkán, mint a nagyobb közösségnek is hasznos tevékenykedésen keresztül vezet az út.
Az "s" betű grafológiai értelmezésénél fontos, hogy megtartja-e eredeti formáját, vagy másik betűvé változik. Valamint az, hogy milyen a grafikus kapcsolata a többi betűvel. Ezek együttesen adnak alapot az ember, mint munkaerő értékelésének. Nagy általánosságban a széles "s" betű terhelhetőséget, munkabírást, akár munkamániát is jelezhet, a keskeny pedig alacsonyabb terhelhetőséget, szerényebb munkateljesítményt.
Harmóniát tud teremteni a munkájában, aki az "s" betű felső részébe is belerajzolja a lefelé fordított, fecskefarokra emlékeztető harmónia jelet. Éles elmét, gyorsaságot, kombinatív készséget mutat, ha emellett a kezdővonal is rövid, de határozott. Az ego a belső hang kontrollja szerint felel meg a külső elvárásoknak.
A szokásosnál soványabb, mélyből indított "s" betű zenei tehetséget, szépérzéket, intuíciós készséget jelez, amennyiben a kezdővonal kellőképpen lendületes és finom rajzolatú. Sok esetben a betű végvonala is megváltozik, leheletfinoman becsavarodik, mintegy érzékeltetve a befelé mélyülés vágyát és képességét. Gyengén energizált vagy bizonytalan vonalvezetésű írásban értelmezhető ugyanennek a jelnek az árnyoldala, amikor a túlzott befelé fordulás és a túlérzékenység sírást és önsajnálatot eredményez.
Az emberi fejlődés legmagasabb szintjének eléréséhez nemcsak az erények ismerete, hanem a bűnök megismerése is hozzátartozik. Ki előbb, ki később szembesül az önzés és a kísértés keltette feszültségekkel. Vajon csak a véletlen játéka, hogy az "s" betű tarot szimbóluma az Ördög? Ez a lap a félelmetesnek tartott és elfojtott ösztönök és indulatok felismerését és vállalását szimbolizálja. Ilyen élethelyzetben az ember hajlamos az erőszakra, nincs tekintettel másokra, saját vágyainak és spontán kívánságainak tesz eleget. Az "s" betűben rajzolódik ki leglátványosabban az önzésgörbe. Ha a betű befejező mozdulata az alsó zónába terjeszkedik, és balra lendülve erőteljes félkörívet alkot, egy olyan életszakasz nyomára bukkantunk, amikor a legnagyobb energiák a birtoklásra, valaminek a megszerzésére összpontosulnak. Az ilyen embereket a munkában céltudatosnak, a magánéletben önzőnek, magának valónak éljük meg. Emberek vagyunk, tehát hajlamosak az ítélkezésre. Sosem szabad azonban szem elől tévesztenünk, hogy sorsunkat magunk választottuk azért, hogy tapasztalatokat szerezzünk fejlődésünkhöz. Szükségünk van a szerzésre, a gyűjtésre, a javakra koncentrálásra ahhoz, hogy belülről fakadjon a felismerés: minden ragaszkodás és birtoklás szenvedéshez, frusztrációhoz vezet. A feloldozás az elengedésben rejlik.
Agykontrollosok jól tudják, mit szimbolizál a seprű: a fejlődésünket akadályozó, szükségtelen dolgok kiseprését, ide sorolandók a gátló gondolatok is. A seprű, azaz sao a bölcsesség és éléslátás jelképe is. Buddhista szerzeteseket ábrázoló képeken a tekercs az elméletet, a seprű a gyakorlatot szimbolizálja. Halottak napján Kínában hagyományos szertartásnak számít a "sírok lesöprése", a saomu, melyet a szelleműző hatású fűzfa-seprűvel végeztek.
A birtoklás anyagi világunk egyik legnagyobb csapdája. Azzal a lelkülettel módosítjuk az "s" betű formáját, mint amikor szeljük a kenyeret, és a szükségesnél nagyobb darabot kanyarítunk belőle. Ha ez a jelenség az írás alapjellemzővé válik, levélírónk hosszú ideje a megszerzés és birtoklás stádiumában van, nemcsak anyagi téren, de az érzelmek tekintetében is. Lelke mélyén viszont a megosztás, az elengedés, a tisztulás problematikájával küzd. A tárgyakhoz és személyekhez való kényszeres ragaszkodás mélyebb oka azonban a félelem. Először ezt kell legyőzni.
Az "s" betű numerológiai értéke 1. Jelképes értelemben maga az ember, annak is egoja, belső erőforrásai, a léttel, a vezetéssel és vezetettséggel kapcsolatos érzései. Az 1-es típusú ember nehezen fejezi ki mélyebb érzéseit. Legfőbb feladata megállni a saját lábán. Közülük kerülnek ki a jó vezetők. Aki útja során én-központúvá, becsvágyóvá és önfejűvé válik, olyan "s" betűt ír, amely még szöveg közben is nagyobb távolságot tart, méretével kiemelkedik, és gyakran nyomtatott formára vált. A valós tudás gyakorlati hasznosítását, a közösség általi elismerés igényét mutatja, ha ugyanez a jel stílusával beleolvad a környezetébe.
"A gyarapodás útján járó embert, aki félig-megszerzett csonka kincsek alatt roskadozik, csak az idétlen kincsek csábereje okozta tévedésből lehet szeretni, vagy rokonság kapcsán, vagy részvétből, vagy a végtelen szeretet hőfok-nélküli, tökéletes egykedvűségéből."(Weöres Sándor)


Az "sz" betű
S
zabadság, szerelem, szeretet. Csupa olyan fogalom, amelyek mögött dédelgetett gondolatok állnak. Nem is csoda, hogy "sz" betűvel kezdődő szavainkat kedvesnek, melegséggel teltnek érezzük. Vagy épp az ellenkezőjének, hiszen a kígyó sziszegő hangját az álnoksággal hozzuk összefüggésbe. Belső beállítódásunktól függ, hogy melyikre asszociálunk, s a mindenkori polaritást a gondolatok minősége határozza meg.
A szkíta, hun és még korábban élt őseink betűinek jelképként való értelmezésébe - Gyenes József és hitvese Nagygalambfalvi Feleky Erzsébet 2003-ban megjelent kézirata alapján - már korábban is bevezettem az olvasókat. E rendszerben az "sz" betű a Cél vagy Föld jegyek nemzetségén belül a Nyílszár jegycsaládba tartozik. Rajzolata egyszerű: egyetlen álló egyenes. Képként Nyílszárat, Virágszárat, illetve Szálkát szimbolizál. Üzenete: "Miért nézed a szálkát felebarátod szemében, a magad szemében pedig nem veszed észre a gerendát? (Máthé 7.3.) Ez a betű a céltudatosság, egyenesség, becsületesség közvetítője. Más megközelítésben a felülről lefelé húzott egyenes, az Égből a Földre vezető út, az Eget a Földdel összekötő SZÁL. Richard Webster az Asztrál utazás (Édesvíz Kiadó 2001) című könyvében beszámol azokról a tapasztalatokról és kísérletekről, amelyek a szellemtest asztrálutazásait követik. Amikor az emberek földi testüket egy időre elhagyva, a szellemtestükkel utazásokat tesznek a Földön, vagy a világmindenségben. Az elmondások szerint ilyenkor egy ezüstszál köti össze anyagi testüket szellemtestükkel. Ezeknek az Ég felé mutató jegyeknek a fontos tanítása: "Minden munkánkat, tevékenységünket teljes odafigyeléssel és azonosulással kell végeznünk, mindig a cél szem előtt tartásával".
Az "s" betű megmutatta, hogy milyen vagyok én, mint munkaerő, azaz "hogyan állom meg a helyem a gyakorlatban". Az "sz" betű páros betű, a gyakorlati tevékenység zónájában található, sőt, csak itt van helye. Ugyanis a társkapcsolatra, ezen belül a munkatársi viszonyokra mutat rá. Pontosabban arra, hogy milyen a szubjektív élményünk az adott viszonyról. Ebben a betűkapcsolásban "s" vagyok én, a "z" a munkatársam. A két betű egymáshoz való viszonya, távolsága és kötöttsége adja az értelmezés alapját.
Ha az "s" nagyobb, mint a "z", az önös ego párbeszédet folytat, és akcióba lép személyiségének az érvényesülésre vágyó, győzni akaró oldalával. Hangsúlyt kap az eredményes munka, de nem annyira fontos a jó viszony megtartása. A munkatársi diplomácia helyébe az egyoldalú önérvnyesítés lép. A betűk szélsőségesen nagy méretbeli eltérése esetén az "s" betűben kirajzolódik az áldozatát - munkatársát - szinte lebénító, szembesziszegő "kígyóember".
Ha az "s" és a "z" nincs összekötve, csak látszólagos a munkakapcsolat, mindenki végzi a maga dolgát külön-külön. Nincs is baj, ha ez a munka természetéből adódik. Ha viszont a feladat a munkatársak részéről együttműködést kíván, és a csoport tagjai ilyen "sz" betűket írnak, ideje elgondolkodni egy csoportépítő tréningen. Ugyanez a helyzet, ha az "s" és a "z" nagyon távol állnak egymástól. Ridegségre, kellemetlen munkahelyi légkörre gondolhatunk, amelyet a bizalmatlanság és a gyanakvás jellemez. Az értelmezésnél fontos azonban a körülmények ismerete is, mert a távolság utalhat olyan típusú feladatra is, ahol nem szükségszerű a fizikai közellét.
Betűinkben üzen a tudatalattink. Erős érzelmi töltésű belső impulzusaink, vágyaink átformálják a betűk struktúráját. Ez történik akkor is, ha egy munkahelyi kapcsolat partnerkapcsolattá alakul. Ilyenkor az "sz" betűben az "s" és a "z" egymásnak pontos tükörképei, és maguk a betűk is szoros kapcsolatban állnak egymással. Formájuk olyan, mintha két "harcrakész" kígyó állna egymással szemben. A szerelmes természet ugyanígy jelenik meg a kamaszírásokban és a lobbanékony, impulzív hölgyek írásában is.
Az "sz" betű tarot szimbóluma a Diadalszekér, amely a legyőzött konfliktushelyzetekre, sikeresen megoldott problémákra utal. Ugyanakkor ez egy társadalmi maszk és viselkedés, amelyet az ember annak érdekében alakít ki, hogy a világban sikeresen létezzen. Az ellentétek a való életben és az "sz" betűben sem tűnnek el. De az "s" numerológiai értékét adó 1-es akaraterőt, az élet ellentmondásait egyensúlyban tartó önirányító képességet hordoz, míg a 8-as rezgésű "z" a céltudatosságot, eltökéltséget viseli. A harmonikus vonalvezetéssel és stílusosan képzett "sz" betű konfliktusfeloldó és megvalósító képességet mutat.

 

Lehoczkiné Gonda Ágnes
grafológusszakértő



 
Facebook oldalunk

Tekintse meg Facebook oldalunkat is, "Ágnes Katona" név alatt.