Publikációk

Oktatóink, hallgatóink, külsős szakemberek, szakértők cikkeinek adunk teret itt.Sok érdekes témáról olvashat, letölthető formában.

Online jelentkezés

Online jelentkezés

Cégtörténet:


Cégünk Egerben, 1996-ban jött létre azzal a céllal, hogy a minőségi grafológusképzést elérhető közelségbe hozza a vidék számára is, minden grafológia iránt érdeklődőnek. Filozófiánk szerint az objektív méréseken alapuló, tudományos grafológia hívei vagyunk. Az iskola alapítója Katona Ágnes igazságügyi grafológus szakértő (1996-2016), írásszakértő, írásanalitikus szaktanácsadó. Jelenleg is az intézet vezetője. Az Oktatási Minisztérium által kinevezett szakmai vizsgaelnök volt. Nevéhez fűződik a grafológiai módszerekkel végzett pályaorientáció módszerének kidolgozása, melyet 1992-ben tett közzé. A tárgyalási stratégiák és taktikák kialakítása kézírás alapján, a szubjektív becslő írásjellemzők mérhetőségének kidolgozása. 2009-ben az írásszakértés "autoforgerie" területén végzett kiemelkedő kutatásokat (Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem). Műszaki diplomával is rendelkezik.

 

Fő tevékenységi területek:

OKTATÁS

Grafológus szakmai képzés

Grafológus PL-8622 sz. akkreditált szakmai képzés

Grafológia OKJ 54 725 01 0000 00 00

Írásszakértő  PL-4324 sz. akkreditált szakmai képzés

Pedagógiai grafológia akkreditált továbbképzés

Egyéb grafológia és pszichológia szabadkurzusok

SZOLGÁLTATÁS

Pályakorrekciós tanácsadás, pályaválasztási tanácsadás, elhelyezkedési tanácsadás, szakértői vélemények, személyiségképek grafológia segítségével.

Igazságügyi szakértői vélemények:

igazságügyi grafológus szakértői

írásszakértői

KUTATÁS

Balkezesség előnye és hátránya a grafológia szakterületén

Kimagasló intelligenciájú emberek kézírása a grafológia optikájában

Pszichológia és grafológia tesztek egymással való korrelációja

Mérési paraméterek kidolgozása az írásszakértésben

Az öntorzítás (autoforgerie) jelenség detektálása

1999-re már egyszerre 17 megyében tartottunk grafológia képzést a következő helyszíneken:

Békéscsaba
Budapest
Debrecen
Eger
Gyöngyös
Győr
Kaposvár
Kecskemét
Miskolc
Nyíregyháza
Pécs
Szeged
Székesfehérvár
Szolnok
Szombathely
Tatabánya
Veszprém
Zalaegerszeg

 

Államilag elismert grafológus-szakasszisztensi vizsgákat tartottunk a következő városokban:

Békéscsaba
Budapest
Debrecen
Eger
Gyöngyös
Győr
Kecskemét
Miskolc
Nyíregyháza
Pécs
Szeged
Székesfehérvár
Tatabánya
Veszprém
Zalaegerszeg

 

OKJ-s grafológus vizsgákat tartottunk:

2005 Budapest, Debrecen, Kecskemét, Zalaegerszeg

2006 Budapest, Nyíregyháza, Pécs, Szeged, Zalaegerszeg

2007 Budapest, Debrecen, Pécs, Szeged

2008 Budapest, Békéscsaba, Debrecen, Miskolc, Székesfehérvár

2009-2012 években az Országos Írásszakértő Intézet Kft. önálló vizsgaszervezési joggal rendelkezett.  Budapesten, Debrecenben, Miskolcon, Szombathelyen szerveztünk  állami OKJ-s grafológus vizsgákat. Intézetünknél a képzési programjaink szerint minden év júniusában van a vizsgaidőszak. Ebben négy évben  16 önálló grafológus vizsgát szerveztünk hallgatóinknak.

2013- Önálló vizsgaszervezési jogunkat nem hosszabbítottuk meg, melynek oka a felnőttképzésben történt változások és sok bizonytalanság.

több éven át a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal a vizsgaszervezője intézményünknek. 2015. júniusában voltak az utolsó OKJ-s grafológus vizsgák. A Grafológus szakterület OKJ-ból történt törlése után: magánintézmény magánoklevelét adjuk végzett hallgatóinknak.

 

Írásszakértő képzéseink eddigi vizsgahelyszínei:

Békéscsaba
Budapest
Debrecen
Gyöngyös
Miskolc
Székesfehérvár
Szolnok

Központi iroda:

cím: 3300 Eger Érsek u. 10. 2/3.

telefon: 70 / 316 1764 (ha nem vesszük fel, visszahívjuk)
email: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
internet: www.irasszak.hu

 

Intézetünk célja a grafológia tudományos, pszichológiai alapokon való művelése, fejlesztése és szakszerű oktatása. A tevékenységünkben résztvevő munkatársak magas fokú szakmai felkészültsége, a jelenleg tanulmányait folytató,
több száz jövendő grafológus és írásszakértő lelkes érdeklődése
és a hatékony tudományos kutatómunka eredményei és felhasználása adják az alapot annak a széleskörű társadalmi elismerésnek, amely ma övezi munkánkat és megadja a lehetőséget tudásunk hasznosítására.

A számítástechnika fejlődése és alkalmazása még eredményesebbé és színesebbé teszi a grafológia és írásszakértés legkülönbözőbb területeken való alkalmazását és népszerűsítését az elkövetkezendő évtizedekben is.

 
Könyveink

Munkatársak
Facebook oldalunk

Tekintse meg Facebook oldalunkat is, "Ágnes Katona" név alatt.