Országos Írásszakértő Intézet

Anziksz, avagy képeslapok üzenete 2.

Talán megbocsátják olvasóim, ha ez a cikk most nagyon személyes és bevallottan elfogult lesz.
Tanítványaimnak meg szoktam mutatni édesanyám kézírását, kérvén, becsüljék meg, hány éves személy írta. Még soha, senki nem találta el!
Édesanyám 34-es születésű, tehát 72 éves. Az ő húsvéti lapját küldöm szeretettel mindenkinek a lap szövegén túli üzenettel: így kell megöregedni!
Édesanyám alsós tanítónő volt nyugdíjazásáig. Mivel igen fiatalon, 20 évesen kezdte pályáját, így 38 évig oktatta a nebulókat, legtöbbször első osztályosokat. Szerencsémre még engem is ő tanított, bár igen gyakran megrótt túlságosan megváltozott betűvetésemért.
Ahogy írásának tökéletességre törekvő, normakövető szabályossága is mutatja, a következetesség, a hagyomány és törvény tisztelete, a mindig minden helyzetben tisztességes, hiteles, erkölcsös viselkedés számára lételem. A tanítónői létforma, személyiség minden elemét mutatja írása: a szabályokhoz való (néha kissé merev) ragaszkodás, a kockázatos "szabálytalankodás" elkerülése párosul a teljes megbízhatósággal és kiszámíthatósággal. Ő az, aki ha megígér valamit, nemcsak betartja ígéretét, hanem még túl is teljesíti. Jutalmat nem vár: kielégíti maga a maximálisan elvégzett munka keltette jóérzés. Hihetetlenül fontos számára a lelki stabilitás. A legkisebb morális deviancia is felháborodással tölti el, de távol áll tőle a kritizálás, az agresszív bírálat. Inkább meleg szeretettel, saját példamutatással próbál a dolgokon javítani, vagy érett bölcsességgel kezeli a helyzetet.
Akit szeret, annak igyekszik a legtöbbet nyújtani, sokszor erején felül is. Mindennél fontosabb számára a család; igazi Mater familias.
A sors bizony őt is nagyon sokszor megpróbálta, de az írásából is jól látható életerőnek, energiának, akaraterőnek olyan mozgósítására képes, hogy az élet árnyékos oldalából is képes volt pozitívumot kovácsolni. 18 évesen felvették a Képzőművészeti Főiskolára, de családja olyan szegény volt, hogy nem tudták vállalni taníttatását. Az írásában látható esztétikumra törekvés az ő esetében valóban a szépség tiszteletét mutatja. Az írás bársonyos és gördülékeny vonalvezetése az egyenesség, a töretlen előrehaladás, élni- és tenniakarás lenyomata.
Nem lehetett képzőművész, hát lett tanítónő, akinek a rajzórákra készített, csodálatos képes tanmenetét még ma is példaként mutogatják a leendő pedagógusoknak; tanítványai emlékkönyvébe festett képeit osztálytalálkozókra féltve őrzött ereklyeként hozzák.
Nem lehetett festő, hát lett illusztrátor. Hetvenévesen párjával, a volt nagy tekintélyű szakfelügyelővel (a még mindig aktív másik aláíróval) ónémet zsoltároskönyvet szerkesztenek, melynek kottáit, saját tervezésű virágos képecskéit és szegélymintáit  festi meg nagy műgonddal. A páratlan könyvet szülőfalujuk kiadja, és ezzel ajándékozza meg protokollvendégeit.
Ugyanakkor anyám úgy nyilatkozik, hogy ez semmiség, nem kell ebből nagy ügyet csinálni, amin persze mindenki felháborodik, mert egyszerűen nem értjük a szerénységnek ezt a mértékét Titokban nagyon írigyeljük azért, amilyen, és persze megpróbáljuk ellesni a titkát. Meg persze megpróbáljuk utánozni. De hát mi nem így írunk, vagyis nekünk nem igazán sikerül így is élnünk.
És íme a képeslap, amit küldött.
Pasztellszínei a harsányságtól, rikító giccstől való tartózkodást mutatják. Még az élénk sárgák is ízléses egységet alkotnak.  Egyszerre nyugalmas és mozgalmas kép: dísztelen tojások mellett írókázottak, natúr színű mézeskalács mellett élénkpiros, szívecskés.
Csupa természetes anyag és forma: háncs, agyag, kerámia, fa. A formák gömbölydedek, sehol egy szúrós alakzat. A képről illat árad: virágillat, a méz finom édessége, és a méhviaszos gyertya különleges lehelete.
A méhkasszerű kosár jellemzően a múlt, az anyai, a baloldalon van: a megtartó, befogadó, óvó és megőrző anya szimbólumaként.
A jelent a virág és a tökéletességet, kerek egységet jelző tojáshalom tölti ki.
A jövő (bársonyos barkacsomó) pedig a múlt felé fordul, az emlékek, az eddigi élet (elsősorban szellemi) ösvényein kutat. Úgy emlékszem, soha nem láttam még húsvéti üdvözlőlapon égő gyertyát. Kettőt. Mintha még mindig karácsony lenne, a szeretet fénye világítja meg a csendéletet. A számszimbolika szerint is érdekes ez, hiszen jelképezi a harmonikus párkapcsolatot, annak melegítő, életerőt adó tökéletességét. Színek, formák, hangulat, érzések kavalkádja egységben.
Nagyon- nagyon örülök édesanyám lapjának. Biztonságban érzem magam, mert van, és jól van. Nagyon jól van, és nagyon sokáig jól lesz. És jó lesz. Hozzánk, és mindenkihez, akivel kapcsolatba kerül. Boldog és büszke vagyok, hogy a sors őt adta nekem.
Legyen ez a cikk egyben az én anyák napi anzikszom.