Országos Írásszakértő Intézet

„Több” mint kézírás…!?

I. rész

Mindig foglalkoztatott a régi korok írása, ami számomra a szépségükből ered. Egy kis betekintést szeretnék nyújtani azok számára, akik hozzám hasonlóan a „lassúbb tempó” hívei.
Már az ókori görögök sejtették, hogy az írás feltalálása az emberi fejlődés egyik fontos mozzanata lesz. A görög mitológia szerint Prométheusz ellopta a tüzet az égből és megtanította használatára az embereket, ellopta a mesterségeket, feltalálta az írás tudományát és az embereknek ajándékozta.
A néprajztudomány a természeti népek és a civilizált népek között az írást tekinti megkülönböztetett határvonalnak. De nemcsak határvonal az írás, hanem a népek műveltségének egyik fokmérője is. Az írás ismertségéből, tudásából és abból, hogy valamely országnak van-e és mennyi analfabétája, képet alkothatunk az ország műveltségi viszonyairól. Ebbe persze beletartozik a tudományos és műszaki fejletség is.
A feltörekvő osztályok fejlődésében mindig nagy szerepet játszott az írás elterjedtsége. A középkori iskolák szűk körre korlátozott írástanítását a kialakuló polgárság, városi patríciusok törték át azzal, hogy iskolákat alapítottak és gyermekeiket tanítatták. Az iparosodás és a kereskedelem elterjedése (más népekkel való üzleti kapcsolat) elősegítette az írás minél nagyobb rétegben való elterjedését. Szükség volt írni tudó emberekre a különböző szerződések rögzítéséhez. A polgárosulással együttjárt, hogy a feltörekvő új uralkodó osztály tagjai, fiaikat külföldi egyetemre küldték tanulni. Fejlődött a levelező kereskedelem. Mindez szükségessé tette az írni – olvasni tudás terjedését s egyben a gyorsabban írható betűformákat is.
A betűírás kialakulását igazából három tényező befolyásolta: I. a társadalmi szükséglet, II. az anyagi és technikai fejletség, ami meghatározza milyen alapanyagú és minőségű az írófelület és az íróeszköz. Ez a három fő tényező azonban nem egyforma erővel jelentkezett a fejlődés minden szakaszában.
A betűk alapformáinak rögződéséig nagyobb szerepe volt a társadalmi szükségletnek, mint az ízlésnek. Az alapformák rögződése után fordított lett a helyzet. A betűk díszítettségét vagy egyszerűségét a kor ízlése nagyobb mértékben befolyásolta.
A korabeli gót betűs írás nehézkes volt, nem felelt meg a növekvő elvárásoknak és a gyorsabb írás érdekében elkezdték összekapcsolni a betűket. Ekkor alakult ki a mai kézírásunkra jellemző betűegybeírás. De elég, ha csak a századunkat nézzük, akkor is tapasztalhatjuk a társadalmi szükségletnek a betűkre gyakorolt hatását. A folyóírás betűinek egyszerűsítésével akkor kezdtek foglalkozni, amikor az élet egyre gyorsuló ütemével már nem volt összhangban a sok időt igénylő, lassan írható kalligrafikus szépírás használata.
Az ellipszisen alapuló, árnyalt vonalú, kötővonallal ellátott, dőlt betűs szépírás a 18. És 19. Század fordulóján alakult ki, abban az időszakban, amikor a népiskolákat megalapították. A Kalligrafikus szépírás nagy kézügyességet igénylő, rajzolt írás.

Egy 1878-as Adásvevési szerződésen a mindennapi életbe való alkalmazására találtam, remek szemléltető anyagot: Az írásban felfedezhetjük a jellegzetes szépírás jellemzőit, ugyanakkor már egyszerűsítésekkel is találkozhatunk. Az aláírásban a vezetéknév kezdőbetűje egy „S” tipikus kalligrafikus vonalvezetéssel íródott. Képzését a felső vonalköz, felső vonalától balra kanyarodó vízszintes árnyaltság nélküli ellipszis vonallal indul. Az ellipszis a felső vonalnál balra kanyarodik, dőlt tengelyű, lapos hurokvonalat képezve, lángvonalba megy át. A továbbiakban a betű befejezőrészének az előírás szerint nem szabadna az alsózónába lemennie. Itt már láthatjuk a tudat alatti által létrehozott mozgástöbbletet. A kis „r” betű befejező vonala szinte az „égbe”, a szellemiséghez nyúl onnan segítséget kérve. Az alsó paráf térölelő mérete, én kihangsúlyozásáról, fontosságáról ad képet.

kinagyított felvétel az aláírásról